KÖZLEMÉNYEK




______________________________________________________________________


A MAGYAR NYUGDÍJASOK ÉRDEKVÉDELMI MOZGALMA  / NÉMO / , A NAGY GENERÁCIÓ KÖZÖSSÉGE ÉS A MAGYAR CIVIL MOZGALOM KÖZÖS DÖNTÉSE

A NÉMO, a NAGY GENERÁCIÓ és a Magyar Civil Mozgalom közös döntése, hogy az Árnyékkormány létrejöttét megelőzően, legkésőbb szeptember első hetében fel kell állítani egy a majdani árnyékkormányba betagozódó kabinetet - VÁLSÁGKEZELÉSI KABINET -, amely a nyugdíjak jelentős értékvesztésének, a járványhelyzet miatt megugrott infláció hatásainak kompenzálására dolgoz ki azonnal érvényesítendő megoldásokat.

A VÁLSÁGKEZELÉSI KABINET feladata alternatív válságkezelési megoldások kidolgozása, melyeket a nyilvánosság elé tárnak, másrészt a VÁLSÁGKEZELÉS és ÁRNYÉKKORMÁNY vitafórumon lehetőség nyílik a részletes megvitatásra, érvek ütköztetésére.

A nyugdíjasok megélhetését érintő infláció drasztikus növekedése tarthatatlan állapotot idézett elő, melyet rövid időn belül orvosolni kell. Ugyancsak foglalkozni kell az állásvesztés miatt jövedelem nélkül maradtak helyzetével, tekintettel arra, hogy sokan a három hónapig járó állami támogatást még 3 hónap elteltével sem kapták meg, a csekély tartalékuk elfogyott, nincs miből megélni. Rendkívül gyorsan nő a krízishelyzetek száma és egyre szélesebb körben érzékelhető. A kormány ígéretei nem teljesültek. Az ígéret szerinti,  állam által biztosítandó állások és jövedelmet biztosító más munkalehetőségek nincsenek, a tartalékok kimerültek. Megoldás hiányában kilátástalanság van. Ezért azonnali megoldás kell, létre kell hozni a válságkezelési kabinetet, amely a későbbiekben betagozódik az árnyékkormányba.

A válságkezelés megoldásainak megvitatására a NÉMO csoport VÁLSÁGKEZELÉS vitafórumot hoz létre a facebook közösségi oldalon, amely már most elérhető. Ugyancsak elérhető az ÁRNYÉKKORMÁNY  vitafórum is. A ZINFO politikai információs portál - zinfo.hu - PLAKÁTOK aloldaláról, a MAGYAR CIVIL - magyarcivil.hu - Főoldaláról, a ZUJSÁG Nyugdíjasok Információs Oldala - zujsag.hu - portál KÖZLEMÉNYEK aloldaláról a VÁLSÁGKEZELÉS és ÁRNYÉKKORMÁNY linkekre kattintva közvetlenül elérhetőek ezek a vitafórumok.


2020 július 15
______________________________________________________________________

A MAGYAR NYUGDÍJASOK ÉRDEKVÉDELMI MOZGALMÁNAK / NÉMO / ÉS A NAGY GENERÁCIÓ KÖZÖSSÉGÉNEK KÖZÖS KÖZLEMÉNYE


A NÉMO és a NAGY GENERÁCIÓ  közös döntése, hogy saját jelöltet indít az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltjét kiválasztó előválasztáson. A jelölt kiválasztása meghívásos pályáztatással történik.

A meghívottak közül a meghívást elfogadó és pályázatot benyújtó személyek pályázati anyagainak elbírálására bíráló bizottságot hoznak létre. A bírálat a pályázó személyes meghallgatásával zárul.

A NÉMO és a NAGY GENERÁCIÓ  5 portálon biztosít médiafelületet a jelöltjének, hogy bemutathassa programját, kampányanyagát.  A jelöltet támogató plakátokat a prostudio.hu és magyarszelfi.hu plakátfalakon teszik közzé. A NÉMO Mozgalom, a NAGY GENERÁCIÓ KÖZÖSSÉG és a Magyar Civil Mozgalom közös kampánystábot állít fel a közös jelölt kampányának szervezésére, támogatására.

A Nagy Generáció a korosztályát képviselő saját jelölttel indul az ellenzéki oldal miniszterelnök-jelöltjét kiválasztó előválasztáson.

______________________________________________________________________

A MAGYAR NYUGDÍJAK VÁSÁRLÓÉRTÉKÉNEK DRASZTIKUS CSÖKKENÉSE MIATT AZONNALI KOMPENZÁCIÓRA VAN SZÜKSÉG

A  FIDESZ-KDNP pártszövetség nyilatkozata szerint az Orbán-kormány a 2021-es költségvetéssel garantálja a nyugdíjak vásárlóértékének megőrzését, mint  ahogyan tette ezt előzően is, tekintettel arra, hogy 2010-ben szövetséget közöttek az idősekkel a nyugdíjak vásárlóértékének garantálására és be is tartják azt.

A  NYUGDÍJASOK ÉRDEKVÉDELMI MOZGALMA / NÉMO / és a NAGY GENERÁCIÓ KÖZÖSSÉG szerint ez csupán annyira igaz mint azon fideszes szövegek állítása, hogy már 4,4 millió ember dolgozik és fizet adót Magyarországon, és a külföldön dolgozó közel 800 ezer magyar is a magyar GDP-be termel és magyar költségvetésbe fizet adót.

Az elmúlt években a nyugdíjasokat érintő valós infláció többszöröse annak mint amit a nyugdíj emelésénél évente figyelembe vettek.  A nyugdíjasok létezésétt érintő infláció 2019-ben legalább 10 %-os volt, de  a nyugdíjasok csak 2,7 %-os nyugdíjemelést kaptak. A nyugdíjasokat nem boldogítja és nem segíti, hogy a gyöngykavics és a vasúti sín ára nem emelkedett, ugyanakkor alapvető élelmiszerek és szolgáltatások ára 15-20 %-al is növekedett.  2020-ban a járványhelyzetnek betudhatóan drasztikusan megugrott az infláció, többszöröse a hivatalosan bejelentett mértéknek.

A nyugdíjak értékvesztését tovább növelte a forint nagyarányú leértékelődése.  2010-ben 260 forint volt 1 euró, most 357 forint 1 euró, ez 10 év alatt a forint több mint 30 %-os leértékelődését jelenti, egyben a nyugdíjak igen jelentős értékvesztését, aminek kompenzálására a kormány semmit nem tett.

Ha az Orbán kormány számára valóban fontos lett volna a nyugdíjak vásárlóértékének megőrzése, a nyugdíjasoknak tett ígéret betartása, akkor az elmúlt 10 évben az ehhez szükséges mértékben emelték volna a nyugdíjakat és az átlagnyugdíj nem 135 ezer forint lenne, hanem 195 ezer forint.

Az elmúlt időszakban nem volt aki érvényesítse és védje a nyugdíjasok érdekét, ezért nyugdíjasok úgy döntöttek, hogy kiállnak magukért, kiállnak nyugdíjas társaikért és erre létrehoznak egy új mozgalmat. Így jött létre a  Nyugdíjasok Érdekvédelmi MOzgalma, a NÉMO.

A NÉMO Mozgalom 2020 májusban szervezte volna első felvonulását Budapesten, az " ÁTVERT NYUGDÍJASOK MENETE" elnevezéssel. Erre a koronavírus miatti járványhelyzet és a kijárási korlátozás miatt egy ideig nem kerül sor. A menet, amikor majd erre lehetőség nyílik  - terv szerint 2020 szeptemberben -  az Üllői úttól a Széll Kálmán térig vonul végig a körúton. Nem lesznek színpadok, a menet élén haladó szpíkerek hangosbemondón ismétlik a követeléseket, elmondják a nyugdíjasok rövid üzenetekbe foglalt sérelmeit. Hasonló meneteket szerveznek majd az " átvert nyugdíjasok " vidéki nagyvárosokban és számos településen, ahol működnek NÉMO-csoportok.

A nyugdíjasok követelése, hogy állítsanak le minden külföldre menő pénzt! A kormány ne a nyugdíjasok pénzét osztogassa több milliós támogatásként vajdasági szerbeknek házvásárlásra, ukrán és román parasztoknak tízmilliós támogatásként traktor vásárlására.  Ne a magyar nyugdíjasoktól, a magyar nyugdíjak emelésétől elvett pénzzel támogassák a külföldi fociakadémiákat és stadionok építését.

Ne a magyar nyugdíjasok pénzéből plakátoljanak és adjanak milliárdokat homályos hátterű sportcentrumok létesítésére. Ne a magyar nyugdíjasok pénzéből adjanak 8 milliárdot a tiszai nyaralóhajózás meghonosítására és 6 milliárdot vietnami kultúrpalotára. Ne a magyar nyugdíjasok pénzét herdálják esztelen, hivalkodó, nagyzoló célok támogatására, megvalósítására és szavazatok vásárlására.

A magyar nyugdíjasok nagy része szűkösen él, alíg jut élelemre, rezsire, gyógyszerre, a kormány meg két marékkal szórja a nyugdíjasoktól, a nyugdíjemeléstől elvett pénzt külföldre és hazai luxusberuházásokra. 2 millió magyar nyugdíjas 2018 decemberében és 2019 decemberében sem kapta meg a várt 10 ezer forintos karácsonyi utalványt, ami csupán 20 milliárd forintot igényelt volna a költségvetésből, ugyanakkor a kormány decemberben 200 milliárd forintot szórt szét egyházi szervezeteknek, sporkluboknak. Pl. külföldi fociklubok 14 milliárd forintot kaptak magyar pénzből.

Ez a lekicsinylően semmibe vevő, még a menetegetőzést is mellőző kormányzati viszonyulás indította el az átvert nyugdíjasok menetének szervezését,  ami majd addig tart, amíg a nyugdíjasok követelései nem teljesülnek. A nyugdíjasok  követelése, hogy a magyar nyugdíjak vásárlóértékének drasztikus csökkenére miatt azonnali kompenzációra van szükség.

Azt amiből a kormány oly bőkezűen osztogat, a ma már nyugdíjasok aktív korukban végzett munkája alapozta meg. Ezt az országot aktív korukban a mostani magyar nyugdíjasok építették, működtették.

A magyar nyugdíjasok nem akarnak lehetetlent, csak azt ami Európában, Magyarországon minden nyugdíjasnak kijár. Tiszteletet, a tisztességes megélhetés lehetőségét, jó orvosi ellátást, megfizethető gyógyszereket és a nyugdíjak valós inflációt és a bérek emelkedését is figyelembe vevő vegyes indexálású emelését.

A magyar nyugdíjasok kérik a részüket a közösből. Ami nekik jár azt ne más tegye zsebre. Az ő pénzükből ne építsenek felesleges, kihasználatlan építményeket sportcélokra, azért, hogy a hatalom kedvezményezettjeinek folyamatosan legyen építőipari megrendelésük. A nekik járó pénzből ne rendezzenek a más országok által a megtérülés hiánya és a hatalmas költségek miatt lemondott világversenyeket, hogy a magyar vezetők 30 másodpercre feltünjenek világhíradókban.

A magyar nyugdíjasok nem akarnak mást csak tisztességes megélhetést biztosító, nyugodt, békés nyugdíjas életet, nyugdíjas éveket.

Elvárják a kormánytól, hogy azonnali kompenzációval orvosolja a magyar nyugdíjak vásárlóértékének drasztikus csökkenését.

______________________________________________________________________


SZEPTEMBERBEN INDUL A NAGY G. - NAGY GENERÁCIÓ - BULI
60 +  KOROSZTÁLYNAK!

TARTALOM FELTÖLTÉSE FOLYAMATBAN ...

______________________________________________________________________

NYUGDÍJAS FÓRUM 

                                       

Fórum a nyugdíjasok és nem nyugdíjasok számára, amely lehetőséget nyújt az elsősorban a nyugdíjasokat érintő kérdések megvitatására. A  NYUGDÍJAS FÓRUM főként a zujsag.hu alatt elérhető  NYUGDÍJASOK INFORMÁCIÓS OLDALA portálon lévő tartalomból mutat be aktuális írásokat. A menüsorban a NYUGDÍJASOK FÓRUMA menüpontra kattintva megnyílik a NYUGDÍJAS FÓRUM facebook oldal, ahol a témával kapcsolatos írásokra lehet hozzászólással reagálni.

NYUGDÍJAS   FÓRUM - FACEBOOK OLDAL

______________________________________________________________________



NAGY GENERÁCIÓ FÓRUM


NAGY GENERÁCIÓ FÓRUM - Fórum az egykori NAGY GENERÁCIÓ - a mostani 2 millió nyugdíjas - számára. Fórum, ahol a NAGY GENERÁCIÓ KÖZÖSSÉG tagjai elmondhatják a véleményüket, megoszthatják tapasztalataikat, jó és rossz híreiket. FÓRUM, ahol elmondhatják mit gondolnak arról ami most van, mi az ami javítana az életükön, mi az amiben változást szeretnének.

FÓRUM a tervezett nagy generációs rendezvényekről, a nyugdíjasok menetéről, a NAGY G. bulikról a 60+ korosztálynak.

A terv szerint szeptemberben induló rendezvények 3 szakaszból, 3 etapból állnának.
1./ Nyugdíjas menet, felvonulás a NÉMO Mozgalom plakátjaival, molinóival, melyeken a nyugdíjasok követelései láthatók. A menet élén szpíkerek haladnak megafonnal és a nyugdíjasok követeléseit ismétlik.
2./ Amikor a menet a kijelölt helyre ér, akkor egy kis színpadon elhangzanak a beszédek a Nyugdíjasok Érdekvédelmi Mozgalma és a Magyar Civil Mozgalom rendezésében, szervezésében.
3./ Utána következik a szórakozás. Először a NAGY GENERÁCIÓ sztárjai közül lesznek fellépők, majd éjfélig retró zene lesz DJ-vel. A helyszínen dobozos sör és üdítő lesz kapható bolti áron.

A rendezvényt önkormányzatok és vállalkozások támogatják.

A NAGY GENERÁCIÓ rendezvények szeptemberben indulnak, erről részletes információk itt a Nyugdíjasok Információs Oldala portálon illetve a NAGY GENERÁCIÓ facebook oldalon olvashatók. A  NAGY GENERÁCIÓ FÓRUM menüpontra kattintva megnyílik a CIVIL FÓRUM facebook oldal.

______________________________________________________________________


NYUGDÍJASOK SZÁMÁRA AJÁNLJUK A CIVIL FÓRUM MÁS ÉRDEKES TÉMÁKKAL KAPCSOLATOS FACEBOOK OLDALAIT, EZEK RÖVID ISMERTETŐJE AZ ALÁBBIAKBAN OLVASHATÓ. 

CIVIL FÓRUM

CIVIL FÓRUM - Fórum a változáspártiak és a változást ellenzők számára érveik ütköztetéséhez. Fórum ahhoz, hogy elmondják mit gondolnak arról ami most van Magyarországon és mit szeretnének helyette. A  CIVIL FÓRUM menüpontra kattintva megnyílik a CIVIL FÓRUM facebook oldal.

VÁLSÁGKEZELÉS -  Fórum azoknak akik bírálják és akik dícsérik a koronavírusos járvány negatív gazdasági hatásainak kivédésére illetve kompenzálására elindított kormányzati válságkezelést. Ütköztessék érveiket, álljanak elő jobb ötletekkel, javaslatokkal! A  VÁLSÁGKEZELÉS menüpontra kattintva megnyílik a VÁLSÁGKEZELÉS  facebook oldal, ahol a témával kapcsolatos írásokra lehet hozzászólással reagálni.


ÁRNYÉKKORMÁNY - Fórum azok számára akik szerint kell és akik szerint nem kell árnyékkormány! Lehetőség, hogy ütköztessék érveiket. Miért kell árnyékkormány, kik legyenek az árnyékkormány tagjai és ki legyen az árnyékkormány vezetője? Mi legyen az árnyékkormány feladata?  Az ÁRNYÉKKORMÁNY menüpontra kattintva megnyílik az ÁRNYÉKKORMÁNY facebook oldal, ahol a témával kapcsolatos írásokra lehet hozzászólással reagálni.



KORRUPCIÓS BÍRSÁG - Fórum érvek ütköztetéséhez azok számára akik szerint a korrupció a fejlődés mozgatórúgója és azok számára akik szerint a korrupció a fejlődés akadálya, mivel gátolja a tisztességes versenyt és torz pályára kényszeríti a fejlődést. A kérdés, hogy milyen jogi és intézményi változtatás kellene a korrupció visszaszorításához, a korrupcóval lenyúlt állami és uniós pénzek visszaszerzéséhez.  A  KORRUPCIÓS BÍRSÁG  menüpontra kattintva megnyílik a  KORRUPCIÓS BÍRSÁG  facebook oldal, ahol a témával kapcsolatos írásokra lehet hozzászólással reagálni.


KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁS - Fórum a közvélemény-kutatásról, lehetőség érvek ütköztetésére. Az egyik kérdés az, hogy érdemes pártok támogatottságát mérni, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a 2022-es választás eredményét a Fidesz mellett és a Fidesz ellen leadott szavazatok száma dönti el? Helytálló lehet az a feltételezés, hogy ha egy neves közvélemény-kutató venné a bátorságot, hogy korrekt módon megméri a Fidesz ellen és a Fidesz mellett szavazók számát 1000 fős mintán azzal lavinát indítana el? De a fő kérdés az, ha a jászberényi megismételt választáshoz hasonlóan, országos viszonylatban is kiderülne, hogy már jóval többen vannak akik a Fidesz ellen szavaznának mint akik a Fidesz mellett, az akkora pánikot okozna a Fidesz köreiben a hatalom lehetséges elvesztése miatt, hogy brutális intézkedések következnének vagy a fideszes kormány korrekt módon tudomásul venné és beletörődne, hogy vesztésre állnak?  A  KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁS  menüpontra kattintva megnyílik a KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁS  facebook oldal, ahol a témával kapcsolatos írásokra lehet hozzászólással reagálni.


JOG URALMA - Fórum a jogállamról, a jog uralmáról. A fő kérdés az, hogy az igazságszolgáltatásban megtörtént a rendszerváltás vagy 30 év elteltével még számos esetben a diktatúra jogállapota érvényesül, mint ezt az ENERGETIKA-per másodfokú határozata is mutatja? Az Energetika-per az 1980-as évek legnagyobb koncepciós pere volt, melyet a szocializmus megdöntésére irányuló kapitalista jellegű szervezkedés vádja miatt indítottak 1984-ben. Az akkor már érzékelhető változások miatt ezt gyorsan gazdasági jellegű perré változtaták és az ítélet nem létező jogszabályok megsértése miatt mondta ki a bűnösséget, nem létező szakértői véleményekre hivatkozva állapította meg a kárt és rendelt el teljes vagyonelkobzást. A rendszerváltást követően az Igazságügyi Minisztérium Jogszabály-nyilvántartási Főosztálya írásos nyilatkozatot adott ki róla, hogy a hivatkozott jogszabály nem létezik. Ugyanezt igazságügyi szakértő szakvéleményében is megerősítette. A Legfőbb Ügyészséghez közel 10 alkalommal nyújtottak be kérvényt, panaszt, kérelmet, azt kérve, hogy a Legfőbb Ügyészség nevezze meg azoknak a jogszabályoknak az elérhetőségét, közölje a jogszabályok helyét, szövegét, amelyek megsértésére hivatkozva az ENERGETIKA-per másodfokú határozata megállapította a bűnösséget és elrendelte a vagyonelkobzást. Amennyiben erre nincs mód, mert nem léteznek a hivatkozott jogszabályok és a kárt megállapító szakértői vélemények, úgy a Legfőbb Ügyészség hivatalból indítsa el a büntető anyagi jog és az eljárási szabályok megsértése miatt a törvényességi felülvizsgálatot. A Legfőbb Ügyészség egyetlen alkalommal sem tudta megnevezni a hivatkozott valójában nem létező jogszabályokat, rövid válaszukban annyit közöltek, hogy ez így törvényes és nem tartják lehetségesnek a törvényességi vizsgálatot, a másodfokú határozat felülvizsgálatát.

Az ENERGETIKA-per másodfokú határozatát még a diktatúra idején, 1987-ben meghozó bírói tanács előadó bírája az a személy volt, aki nevezett időszakban már a Legfőbb Ügyészség 5 legfelsőbb vezetője közé tartozott. 1994-ben a Legfelsőbb Bíróság felülvizsgálati eljárásában a bírói tanács előadó bírája azt állította, hogy létezik az a jogszabály, amiről az Igazságügyi Minisztérium Jogszabály-nyilvántartási Főosztálya írásos nyilatkozatot adott ki, hogy nincs ilyen jogszabály. Ő ma a Kúria 3 legmagasabb rangú vezetőjének egyike.

Oroszországban a diktatúra alatt született 1,2 millió koncepciós perből 950 ezer esetében hoztak felmentő ítéletet vagy nyilvánították semmissé. Magyarországon a diktatúra idején született mintegy 80 ezer koncepciós perből  kevesebb mint 10 esetében hoztak felmentő
ítéletet vagy mondták ki a semmisséget. A RENDSZERVÁLTÁS TITKOS FORGATÓKÖNYVE című könyv ennek hátteréről, a békés rendszerváltás titkos alkuiról rántja le a leplet.

A JOG URALMA menüpontra kattintva megnyílik a JOG URALMA facebook oldal, ahol a témával kapcsolatos írásokra lehet hozzászólással reagálni


TÜNTETÉS - Több mint fórum! Internetes tüntetés valamiért vagy valami ellen. Helyszín nem a közterület, nem az utca, nem valamelyik tér, hanem az online közösség tér, az internet, ahol korlátlan számú résztvevő elfér. Cél az egyező akarat közösség szintjén való kinyilvánítása.

Az egyező akarat közös kinyilvánítása a TÜNTETÉS közösségi oldalán jelzett jelenléttel, hozzászólással, taps helyett lájkolással. Üzenet a társadalomnak és a hatalomnak, hogy valami mellett vagy valami ellen sokan szót emelnek. Ez akár az állampolgárok egy része által indított nemzeti konzultációnak is tekinthető. A tüntetés témáját, forgatókönyvét a szervezők készítik elő. A tüntetés során beszédek hangzanak el élőben vagy felvételről. A tüntetés témájához kapcsolódó plakátok, feliratok, táblák a TÜNTETÉS közösségi oldalán lesznek láthatók. A tüntetés megkezdése előtt 1 órával indul a zenés műsor. Gördülő plakátkiállítás zenei aláfestéssel, videóbejátszásokkal, mémekkel, előadók házi stúdiókból, stb.

A TÜNTETÉS időpontját, témáját, tervezett forgatókönyvét, időbeni lezajlását, a részvétel, bekapcsolódás módját, mikéntjét a CIVIL MÉDIA információs oldalain és a plakátfalakon elhelyezett tájékoztatók ismertetik. Erről a Civil Fórum facebook oldalon is található részletes tájékoztatás.


NAGYGYŰLÉS - Több mint fórum! Helyszín nem a közterület, nem egy tér. Nincs színpad, nincs hangosítás, de van műsor, vannak beszédek és vannak résztvevők, akik fontosnak tartják, hogy valami mellett vagy valami ellen részvételükkel, jelenlétükkel kiálljanak. A nagygyűlés forgatókönyvét a szervezők készítik elő. A NAGYGYŰLÉS közösségi oldalán lesz egy virtuális színpad, ahol a műsorszámok, beszédek követik egymást és a webes szerkesztők láthatóvá teszik a nagygyűlés témájához kapcsolódó plakátokat, feliratokat, sőt  több ablakban látható lesz a nagygyűlés résztvevői által beküldött élőképek is.

A NAGYGYŰLÉS  időpontját, témáját, tervezett forgatókönyvét, időbeni lezajlását, a részvétel, bekapcsolódás módját, mikéntjét a CIVIL MÉDIA információs oldalain és a plakátfalakon elhelyezett tájékoztatók ismertetik. Erről a Civil Fórum facebook oldalon is található majd részletes tájékoztatás.































































































































































































































Az oldalon látható képek illusztrációk


IMPRESSZUM

A  zujsag.hu  az egykori  NAGY GENERÁCIÓ, a mai  magyar nyugdíjasok információs oldala.

A NYUGDÍJASOK  INFORMÁCIÓS  OLDALA portál a CIVIL MÉDIA  a portálja.

Főszerkesztő:  Baranyai  József   -   foszerkeszto@civmedia.hu

Elérhetőség: zujsag@civmedia.hu ,  info@civmedia.hu  szekesztoseg@civmedia.hu